Poems are for Everyone (M.V. - Csak úgy)

MIROSLÁV VÁLEK: Csak úgy

Csak úgy,
mintha véletlenül akadnánk össze
sűrű, vad esőben körözve
a körúton, mint egy hajó fedélzetén,
csak úgy, mellékesen
ennyit mondok: "Szeretlek."
S te ennyit: "Ó, úgy, mint bárki más!"

Micsoda magaláztatás!
Történhetne ez augusztus havában,
nagylombú fák alatt.
Megszégyenülten
himbálnám kulcsaim az ujjamon,
s "menjünk haza" - ezt mondanám neked,
csak úgy,
véletlenül.
És szinte csak mellékesen.

Talán pont fél négy lenne, szerda délután,
és egy üzlet előtt állnánk, szivem,
hol emberek sürögnek-forognak,
s bent emléktárgyakat lehetne venni
és fennhéjázó orrú léghajókat.
Azt súgnád halkan és vigyázva:
"Igen? s hová?"
Megkérdenélek, ó, szívem virága:
"Mi lelt, mi lelt, az istenért!"
"Ó, semmi - mondanád
csak az, hogy úgy mondtad, oly hirtelen
és szinte csak mellékesen..."

Ó, merre, hol vagy?
azon rémüldözöm most egyre,
hogy majd találkozunk egy éjszaka,
ha dúl a nyári hőség,
mikor a hold az ablak előtt áll,
sápadt-halottan, mint kit álom delejez meg,
és én megrettenek,
hogy újra, újra
megint csak sírni kezdek.

Mikor teázom,
s mikor kávét darálok,
vagy amikor felöltöm a kabátom,
szavad fejembe fészkeli magát
és gúzsba köt és újra meg újra átfon:
"Hová?" "Ki tudja, hová? A nagyvilágon
bárhová, csak hozzád közel lehessek,
miként az ág az ághoz,
hogy hozzád oly közel csevegjek
mint hab a habhoz a derűs-sugáros
alkonyatban, mikor röpítve szálldos
velünk a szél. Csak úgy, mintegy véletlenül.

Ahogy esőcsepp sincs soha egyedül.

Poems are for Everyone (N. Á. - Maradni, maradni)

Nádasdy Ádám: Maradni, maradni

Az átzuhanás, az megterhelő.
Ilyenek: az elalvás, a fölébredés,
a megszeretés, a meggyűlölés;
amikor vendégek várhatók,
a boltban a tanácstalan álldogálás,
hogy házigazdává átalakuljak;
a vendégség után pedig a bútor,
mert vissza kell tolni megint privátba.

Ezek a nehezek. Amikor maradok,
az jó: az alvásnak mestere vagyok,
és ébren lenni nagyon szeretek.
Boldog vagyok, ha sok a vendég, és ha van
szerelmem, illetve ha nincs.
De átzuhanni egy beállításból
egy másikba, az összekuszál.

Maradni szeretnék, mindig maradni:
ha ébren vagyok, élesen figyelni,
ha alszom, mélyebb gödörbe leásni;
magányos levesporokat fölönteni,
vagy élettársi szennyest kotorászni.
Átzuhanni: az fáj. A változás
szűk száján átcsúszni, az horzsolás.

Arcok, gondolatok... (Zorán)

Ha hinnél valamiben, mit nem láttál még soha

Ha hinnél valamiben, mi nem szólít meg

Ha látnád milyen, mi nem hív fényesen

Akkor hinnél valamiben, mi nem csalt meg sosem

Ha hinnél valamiben, mi soha nem lesz a tiéd

Ha hinnél valamiben, mit sohasem rejthetsz el

Ha látnád milyen, ahogy elvész hirtelen

Akkor hinnél valamiben, mi nem múlt el sosem

Ha hinnél valamiben, mert záporban rohansz

Ha hinnél valamiben, mert villám tép

S ha látnád milyen az időm nélküle

Te is hinnél valamiben, mi nem halt meg sosem

- Sztevanovity Zorán Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas 

szerb származású magyar előadóművész 

Fehér Baba (Zsíros Ági színésznő emlékére)

1991-ben az Egyetemi Színpad bezárásakor búcsúest volt, meghívtak mindenkit, aki ott valaha is fellépett. Van egy különös jelenet erről az estéről a Cseh Tamás filmben: elkezdtél énekelni, és közben egy lány fölment a színpadra. Egészen közelről néz, lassan körbejár téged, majd hátul kiment a színpadról.
– Éppen a Fehér babák takarodóját énekeltem. És ő úgy döntött, feljön a színpadra. A közönség elhűlve figyelte, én meg közben féltem, hogy valami botrányt csinál. Egy gyönyörű színésznő volt, nem ismertem meg, Gézától tudtam meg hogy ki volt. Zsíros Ági. Nem ismertem fel, pedig néhányszor randevúztunk, udvarolgatni próbáltam... Persze éneklés közben, zavaromban hogy ismerhettem volna fel, már nem volt az a karcsú nádszálvékony... (forrás: www.irodalmijelen.hu/kertesz-daniel-irasa-beszelgetese-cseh-tamassal)

"Örülök, hogy még él néhányunkban Ági emléke. Én is nagyon szerettem, s hiányzik sokrétű tehetsége. Máig kellemes emlékem a Szép Ernő és a lányok női szereplőinek megformálása. Felejthetetlen élmény, mint amilyen Ibolyaként is volt, annak idején..."

"Én is a Vígben láttam, az Álomkommandóban és a Körmagyarban."

"Sokrétű volt, ahogy eljátszotta az Édeskislányt. Nagy adag kacérság, egy kis butaság, akarnokság időnként egy kis fanyarsággal fűszerezve.

Nemcsak az hiányzik a színházi életből, aki volt, hanem az, aki lehetett volna."

"Nekem a Vigbõl maradt meg... Kerestem is sokáig, hová lett, mi van vele??? Annyira jól indult...." 

"Ennyire fiatal volt:

Zsíros Ágnes (Bp., 1962. dec. 16.- ): színésznõ. 1986-ban a SzAk elvégzése után a Radnóti Miklós Színház tagja lett, 1987-tõl a Vígszínház, 1991-tõl a veszprémi Petõfi Színház tagja. Már fõiskolás korában feltûnt Gozzi: Szarvaskirály c. drámájának Smeraldina szerepében. F.Sz. Ilonka (Molnár F.: Az ibolya); Krisztina (Sütõ A.: Álomkommandó); Eunice Hubbel (Williams: A vágy villamosa); Az édes kislány (Kornis M.: Körmagyar); Mari (Kárpáti P.: Az út végén a folyó)

Mikor halt meg? Publikus a körülmény?"

"Nem tudom pontosan, hogy mikor. Nagyon helyes lány volt, szóval építtetett magának egy galériát, és egyszer lezuhant onnan, azt hiszem azonnal meghalt."

(bejegyzések forrása: www.szinhaz.hu fórumoldala)