Julien Doré: "új ember lettem"

 

Közel három év diszkrét csend után szeptember elején tért vissza debütáló ötödik nagylemezével (Aimée) a franciák legnépszerűbb pop előadója, Julien Doré. Alig egy hét telt el a studióalbum megjelenése óta, a 28.971 eladott koronggal máris a lemezeladási lista élén tudhatjuk az alkotást Franciaországban (forrás: Le SNEP). Az énekes-dalszerző még 2007-ben nyerte el a nagyközönség szívét, és paradox módon feledtette el rajongóival, hogy egykor a "La Nouvelle Star" televíziós tehetségkutató műsor győzteseként kapott óriási figyelmet. Azóta fantasztikus albumokkal (Ersatz - 2008, Bichon - 2011, Love - 2013, Vous&Moi - 2018) illetve turnéi teltházas koncertjeivel bizonyította rendkívüli tehetségét zenészként, költőként, énekesként egyaránt.

Az új lemez Julien elmondása szerint különösen is szívéhez nőtt, hiszen saját studiójában rögzítette. A borító lágy rózsaszín alapja és a világos kék betűk senkit ne tévesszenek meg, ezek a dalok most nem a szerelem világát ecsetelik. Egy hajótörött bolygón vagyunk - fogalmaz Julien Doré, aki aggodalmának ad hangot lemezén Földünk jövőjét illetően, a világ jelenlegi állapotával, különösen az éghajlati- illetve az ökológiai válsággal kapcsolatosan, aggályait fejezi ki a különböző társadalmi problémák miatt is. Meg akartam osztani nézeteimet erről a világról, arról a világról, amelyben élek, és amiért én is felelős vagyok – mondja.

Dühömet a tehetetlenség érzése járja át - nyilatkozza egy interjúban - az egyetlen dolog, amit tenni tudok, hogy dalolok. Remélem, képes vagyok felébreszteni az embereket! Julien Doré "Barracuda" c. dalában gyermekkórussal veszi körül magát, hogy riadót fújjon: "Ha a világ felrobban, mesélj majd rólam". "Kiki" egy gyönyörű dal az albumon, mégis arról szól, hogy fennáll a veszélye annak, hogy nem látunk majd több tigrist, Julien elveti az elfogadhatatlan mentséget: "Fáradtak voltunk". "Minden lehetséges még egy kicsit, egy darabig…" – üzeni dalain keresztül.

Az album címe „Aimée” - magyarul „szeretett” - nem is lehetne szebb választás és szimbólikusabb sem jelenkorunkban, hiszen ez Julien 99 esztendős nagymamájának keresztneve is, aki sokat tett és küzdött a megözvegyült kisgyermekes bányászfeleségek jogaiért Franciaországban. Ez a szó a francia nyelv egy csodálatos szava, s most körülöleli a dalokat. “Aimée” mindazt jelenti számomra, ami ezen a világon szerethető – vallja őszintén. A dalok egy új generációt szólítanak meg, s ehhez nagyon szépnek találtam, hogy az album egy száz évvel ezelőtt született ember nevét viselje.

A francia énekes, aki egyébként régóta elkötelezte magát a környezettudatos életmód mellett, és állatvédőként a veganizmus filozófiáját követi, másfél éve feladta párizsi életét is, hogy vidékre költözve elvonulhasson a reflektorfények elől, s közelebb kerülhessen a természethez, a mindennapokban rejlő harmóniához, ahogyan ő fogalmaz: egyik legnagyobb álmomat valósítottam meg, elhagytam a fővárost, és most szülőföldemen, Dél-Franciországban újraépítem a gyökereimet.

Julien bízva abban, hogy egy év múlva az élet lendülete a színházakban visszatér majd régi medrébe, az album szeptember 4-i megjelenését követően csakhamar be is jelentette, turnét tervez 2021 októberétől, weboldalán a jegyek is elővételben megvásárolhatóak már, az árak egységesen 37 eurótól 69 euró között mozognak.

Az énekes tervei között szerepel, hogy az album minden egyes dalához készüljön egy-egy videóklip is. Az elején rengeteg ötletünk volt Brice VDH-val a helyszíneket illetően – meséli - például Spanyolországban, egy másik dalhoz az USA-ba utaztunk volna, de a járvány mindent megváltoztatott. Mindent átgondoltunk, és az otthonom közelében őrületes díszleteket találtunk. Rájöttem végül, mennyire elfelejtünk elmélyedni abba, ami körülvesz minket. (forrás: Le Monde, Radio Monaco, Cherie Fm, Lalsace, Lesinrocks, Linternaute,Lematin, L’Echo inertenetes oldalai)

És tetszik-e az „Aimée”? – teszi fel a kérdést olvasóinak az egyik francia lap. Azt hiszem, sok-sok rajongóval együtt örülök most ennek az albumnak, már nagyon hiányoltuk, nagyon vártuk is. Bevallom, kíváncsian drukkoltam, hogy mit fogok kapni, de minden várakozásomat felülmúlta az eredmény. Profi, mint mindig! – ez a titka Juju sikerének. Talán kihallani soraimból, lelkes követőjeként rettenetesen sajnálom, hogy soha semmi nem olvasható az énekesről magyar weboldalakon, ezért írtam ezt a hiánypótló blogbejegyzést. Szívből ajánlom, fedezd fel Julien Doré dalait! Itt a remek alkalom! 😊

Alena  

Hervay Gizella emlékére, 84 éves lenne

Hervay Gizella:

Levél helyett

Milyen gyönyörű: szólni lehet, és kiszámíthatatlan, hogy mit válaszolnak. És megtörténhetik: társra is találhatunk, csak meg kell tanulnunk az ő egyetlen, soha meg nem ismételhető nyelvét. Csak meg kell ismernünk, a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljutva oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem, és megszólítani.

Megtalálni azt a szót, amit ő keresett, de nem talált, amire szüksége van, hogy a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljusson végre oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem. Felesleges és nevetséges olyan szavakat dobálni felé, amelyeket mi szeretünk, ezzel csak megütjük, hiszen én, ha azt mondom: tej, nagy diófát látok, a lomb közt kis égdarabok, a fa alatt kerti asztal, pohárban tej, tündöklik a tej, a táj. De lehet, hogy ő arra emlékezik, hogy nem kapott tejet, nem volt, és az anyja messze volt, és megütöd a szóval. De ha megtalálod neki azt a szót, amit keres! Társad lesz és válaszol, és válaszában felfénylik az elveszett szó, ami gyermekkorod zsebéből valamikor nyomtalanul kigurult.

Ha megtalálnám! Sose merném többet kimondani a szót: szeretlek! Csak azt mondanám: vonat, mert talán állomás mellett lakott, és évein át-átzakatolt a vonat, félelmet hozott és sóvárgást távoli tájak felé. Vagy azt mondanám: cigaretta, mert kidobta a vonatablakon át a csomag cigarettát, mikor tisztuló tüdővel robogott a szerelem felé.

Csak rá kell figyelni, a mozdulataira: karjával most olyan ívet ír le, amilyet csak az tud, aki egész lényével mozdul vagy szól, semmi más nem válasz neki, csak az, ha te is egész valóddal felé fordulsz.

A szájad mellett egy ránc emlékezik, és a szemedben olyan látható a szégyen, hogy elfordul és cigarettára gyújt. Fájdalmaiddal soha el nem érheted, arcodon a fájdalom nyomai, és hangodat érdessé teszi a visszafojtott sírás. El kell hagynod emlékeidet is, mert történelem előtti korból valók, mikor még nem tudott emberhez szólni az ember, csak ütött. Csupa kék-zöld folt az arcom, nem szóltak hozzám, csak ütöttek, s nekem most szólnom kell, meg kell találnom azokat a szavakat, amelyekre neki van szüksége. Hiába mondom a magam szavait, nem figyel oda. Kikapcsolja a telefont.

De hiszen volt egy mozdulata, feléd fordult, mint aki egész lényével mozdul, felé fordultál, mint aki egész lényével válaszol, megölelt, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel, megölelted, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel. Mégis csak ennyit mondtam: szeretlek.

Julien Doré

Azok a francia művészek…

"Que reste-t-il de nos amours?" - azt hiszem, eredetileg Charles Trenet nevéhez fűződik a dal, de sokan énekelték már, Dalida vagy Benjamin Biolay nevét hadd említsem meg, hiszen őket hallgattam akkoriban a youtube-on, mikor is feltűnt egy videoklip, kíváncsiságból megnyitottam. A sanzon egy nagyon kellemes feldolgozása ütötte meg a fülemet, a képkockák pedig egy francia film részleteivel egyenesen Étretat-ig repítettek, kicsit még tovább is, Monet egyik festménye jutott az eszembe, s az az élmény, amit egy személyes találkozás alkalmával megéltem a Monet-képpel, emlékszem, nagyon elvarázsolt…

Ki ez az énekes, ez a Julien Doré? – tettem fel a kérdést, hiszen soha nem hallottam róla, érdeklődve kezdtem hát hallgatni a dalait. Magával sodort a jelenség, megismertem az albumait, de az internetnek köszönhetően nagyon sok fellépését hallgathatom a stúdiófelvételeken kívül. Fantasztikus hangulatot teremt koncertjein, akárhol is énekel, a közönség szeretete érezhetően körülveszi őt. Egy idő után szerettem volna olvasni is, mit írnak róla, de magyar nyelvű oldalakon hiába keresgéltem, sehol nem említik, semmit nem találni. Nem tartom jó dolognak, hogy ennyire izoláltan létezünk alkotóktól, művészektől, de ami elkeserít, fel is villanyoz, így a http://kerettelen.blogspot.com/ oldalán, s talán először magyarul egy oldalon: Julien Doré!

Julien Doré harmincas éveiben járó fiatal, tehetséges francia énekes-dalszerző, zenész és színész. 1982 július 7-én született Alés-ban, Lunel-ben nőtt fel, focizott a Lunel-i Gallia Club-ban, középiskolai tanulmányait követően a Nimes-i Képzőművészeti Egyetemen tanult, s ez a régi intézmény jegyzi is Julien Doré nevét volt diákjai között. Julien végül a zenei pályát választotta, talán nem  véletlenül. Felmenői között Émile Waldteufel francia zeneszerzőt említeném meg, a „francia Strauss”-t , aki III. Napóleon császár legkedveltebb zongoristája volt, ő játszhatott először zongorán a francia uralkodói udvarban. A porosz-francia háború idején, 1870-ben a Sedan-i vereséget követően III. Napóleon lemondott, porosz fogság után Angliába menekült. Émile Waldteufel Párizsban maradt, 40 évesen világhírre tett szert, zenéje a Wales-i herceget is lenyűgözte, London könnyűzenei életét uralta, és több európai nagyvárosban koncertezett. Émile Waldteufel több száz keringőt, polkát és mazurkát komponált, legismertebb műveit még ma is hallhatjuk szerte a világban. Célestine Dufau Toulouse-i énekesnőt vette feleségül, három gyermekük született, köztük Berthe Waldteufel, aki Julien Doré nagymamája. 

A ma Párizsban élő Julien több zenekari projekt (Elvis, The Jean d’Ormesson) alapítótagja volt, kivételes tehetségének nagy áttörést jelentett a Nouvelle Star, 2007-ben ugyanis megnyerte a zenei tehetségkutató versenyt, ahol ukulelével komoly feltűnést keltett, majd azt követően a francia fiatalok körében igencsak divatba hozta a négyhúros kis gitárt. Csak próbálj meg végig sétálni most egy francia plázson vagy téren, és meglátod!

Mára a franciák egyik legkedveltebb énekese Julien Doré, és nincs az az aréna vagy tér, amit ne tudna megtölteni közönségével, ugyanakkor, ha egy legendás helyszínen játszik, mint például a párizsi Olympia, intimebb világot teremt rajongóival, igazán kiforrott előadóművész. Egy biztos, nála a humor soha nem hiányozhat a színpadról. Julien az, aki mindig más, és mégis ugyanaz. Legutóbbi munkája, egy akusztikus album „Vous & Moi” címmel idén tavasszal jelent meg, ezen korábbi dalait szavaival élve ”lemeztelenítve”, a maguk egyszerűségében és természetességében énekeli. 2018-as szólóturnéja is erre a lemezre épült, szép gesztusként fellépéseire sorra ismeretlen énekeseket invitált meg, akik immár az ő közönsége előtt mutathatták meg tehetségüket - meg kell hagyni, jó ötlet volt Julientől! Fantasztikus pillanatokat varázsolt a színpadra, ahogyan eddig is, mindig. Talán már két esztendeje is van annak, hogy a „Les Souvenirs” c. francia film betétdalával rábukkantam, őszintén bevallom, örülök ennek nagyon. Julien Doré művészetében van valami nagyon erős, ösztönös és tiszta, ugyanakkor felébreszti bennünk a vágyat a szépre és a jóra, különösen emberi értékeink tiszteletére. Egyszer megkérdezte tőle egy újságíró, ha valamit megváltoztathatna önéletrajzában, mi lenne az? A méretem! – válaszolta nevetve. Mindenhol azt olvasom, hogy 173 cm magas vagyok, pedig ez nem igaz, én 175 cm vagyok, ráadásul cipő nélkül!

Hallgassatok Julien Doré-t! :) 

https://www.juliendoreofficiel.com/ 

https://www.facebook.com/kerettelen/

Elkezdődött az iskola

Következő kis szösszenetnyi írásomat szeretettel ajánlom Neked, 

ki Szülő vagy, ki Gyermek vagy, ki Tanár vagy! 

Tartalmas tanévet, sok-sok szellemi/lelki gazdagodást kívánok Mindenkinek!

Simon Alena, a Kerettelen szerkesztője :-)

William-Adolphe Bouguereau, The shell (1871)

Simon Alena: Mert egyetlen parancs van 

Már abban az életszakaszban vagyok, amikor egyre több mindent fordítva is megtapasztalhatok. A sors ilyen engedékeny és kegyes hozzám. Anya vagyok, gyermekeim vannak, egy fiam meg egy lányom - ez nemsokkal több, mint félévtizedes történet, és mégis, igen, a folyamatok másik iránya napról napra megérint. Hiszen nem csupán kis embereket látok magam körül gondtalanul játszadozni, mindinkább önbizalmuk teljes erejében, lendületével földre szállt két embert. Kacagásuk, nevetésük szinte ott is visszhangzik még, ahonnét már továbbszökkentek, mintha a tegnapokban és a holnapokban egyszerre hagynák nyomukat, mint jeleket: vágyaikat, saját álmaikat. Most még minden olyan őszinte bennük, velük és köztünk is. Szülőként mindezeket óvni, megőrizni a legfontosabb feladat, más talán nem is lényeges. De hogyan? - teszem fel magam előtt időnként a kérdést egy-egy tanácstalanabb pillanatban, mikor hármunk között dúl a harc és viaskodnak önzéseink. Ilyenkor figyelem magunkat. Azt hiszem, nevelni szeretettel, figyelemmel és biztatással érdemes és lehet a legszebben. Így megmaradhat bennük az a fajta velük született egészséges magabiztosság, ami később feltétlenül szükséges itt, a földi létben. Ha azokra az időkre gondolok, amikor gyerekként, tudattalanul még én vártam mindezeket a felnőttektől - szüleimtől, tanáraimtól, főként a mában értem meg, tulajdonképpen mi is hiányzott nekem oly' annyiszor és azok hogyan. Legszívesebben mindenkinek elmondanám, ne siessen, tartson gyermekével, tanítványával apró, biztos lépésekben. Mert "egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél". Elgáncsolni bárkit is, csupán emberi természete miatt, nos, ez aljas, hitvány tett. 

Nagymaros, 2014. január 22.

https://www.facebook.com/kerettelen/

Filmek nekünk: Életrevalók (francia vígjáték, 2011.)

https://www.youtube.com/watch?v=3wwlqEOrzyQ

In memoriam Mensáros László

In memoriam Mensáros László 
(1926. január 26. - 1993. február 7.)

„A színész számára a szerepek, versek, minden az égvilágon az életben dől el, s nem akkor, amikor éppen foglalkozik vele, hiszen foglalkozni is aszerint fog vele, ahogyan él, gondolkodik, ahogy hangolja önmagát. Az egész belsőnk, a Stradivari, a hangszer, azt kell állandóan, irtózatos figyelemmel kísérni, tisztítani, javítani, azt kell ápolgatni és vigyázni rá, és egyszer csak, rejtélyes módon meg fog szólalni.”

https://www.facebook.com/kerettelen/

Rippl-Rónai József: Ady Endre szemei

fotó: Székely Aladár

Ady Endre szemei 

- Rippl-Rónai József visszaemlékezése -

Ady Endre festői szempontból nézve is nagyon érdekes jelenség volt. Szemei nemcsak azért voltak szépek, mert feketék, mint a bogár, de azért főleg, mert álmos nézése mély és szerelmes, oly sokat mondó, hogy merem állítani, ha csak a szemeit rajzoljuk is meg, már egy igen hasonló Adyt kapunk. Én, mikor festettem, legtöbbet a szemét néztem, - erre fektettem a fő súlyt. Évekig beszélgettem ezekkel a nagyérzésű, okos szemekkel. Mindent kiolvastam belőlük, a költőn kívül a legjobb embert, a gőgös mokány legényt, a széthulló magyarság tragikus szimbólumát, akinek különös egyénisége fenségességet árult el, mást, nagyot, nagyobb embert, mint bárki korunkban. Sokat elmondó szemei voltak az én Bandi barátomnak - sokat beszéltek nekem Párizsról és az itthoni életből is igen sokat meséltek el, egész légióját a megtörtént és megtörténendő dolgoknak. Szemében benne volt az egész ember, a sokszor megsebzett, az igazságtalanul megbántott. Kiolvastam ezekből a bársonyos, füstös, lusta szempillájú szemekből a nagy lenézőt, a lekicsinylőt. Csak a szája formája, a nagyon vastag, túl nagy nyelve volt még ennyire kifejező, különösen, ha elitélt valakit, ami egyébként sokszor előfordult nála.

Egész pontosan visszaemlékszem utolsó napjaira. Nem tudom elfelejteni a képet, amikor szegény, beteg barátom az ágyban feküdt - takaróján vastag újságtakaróval - s az olvasásból felnézett és meleg üdvözléssel rám csillantak szemei. Éreznem kellett, hogy jó barátok vagyunk. Csak jó vártatva következett: "Mit csinálsz Jóska? Hogy vagytok? Mit csinál Lazarine?" és aztán: "és egyszer már megint együtt kellene vacsoráznunk, csak magunkban - ugye?" - Akkor, nekem dedikálta utolsó könyvét, s talán ez volt utolsó dedikációja. Felkelt, íróasztalához ült, tollat vett a kezébe és írni kezdett, de megkért, hogy legyek türelemmel és elnézéssel, mert már az írás sem megy úgy, mint kellene.

Tudjuk azt, hogy végül megbénult a keze is, előbb a nyelve, úgy hogy nagy nehezére esett a beszéd. Folytatólagosan, nagy stációkkal, hebegve mondta el bajait, utolsó betegállapota okait. Ez - sajnos - engem közelebbről érintett. A megbeszélt vacsora után ugyanis kissé pityókásan kikísért bennünket és visszamenet elcsúszott, nekiesett a tűzhelynek. Később pár nap múlva, kitűnt, hogy betörte egyik oldalbordáját, ami elősegítette a végét. Pár hét leforgása után meghalt. Örökké él. (Nyugat, 1923. 23. szám)

https://www.facebook.com/kerettelen/