Elkezdődött az iskola

Következő kis szösszenetnyi írásomat szeretettel ajánlom Neked, 

ki Szülő vagy, ki Gyermek vagy, ki Tanár vagy! 

Tartalmas tanévet, sok-sok szellemi/lelki gazdagodást kívánok Mindenkinek!

Simon Alena, a Kerettelen szerkesztője :-)

William-Adolphe Bouguereau, The shell (1871)

Simon Alena: Mert egyetlen parancs van 

Már abban az életszakaszban vagyok, amikor egyre több mindent fordítva is megtapasztalhatok. A sors ilyen engedékeny és kegyes hozzám. Anya vagyok, gyermekeim vannak, egy fiam meg egy lányom - ez nemsokkal több, mint félévtizedes történet, és mégis, igen, a folyamatok másik iránya napról napra megérint. Hiszen nem csupán kis embereket látok magam körül gondtalanul játszadozni, mindinkább önbizalmuk teljes erejében, lendületével földre szállt két embert. Kacagásuk, nevetésük szinte ott is visszhangzik még, ahonnét már továbbszökkentek, mintha a tegnapokban és a holnapokban egyszerre hagynák nyomukat, mint jeleket: vágyaikat, saját álmaikat. Most még minden olyan őszinte bennük, velük és köztünk is. Szülőként mindezeket óvni, megőrizni a legfontosabb feladat, más talán nem is lényeges. De hogyan? - teszem fel magam előtt időnként a kérdést egy-egy tanácstalanabb pillanatban, mikor hármunk között dúl a harc és viaskodnak önzéseink. Ilyenkor figyelem magunkat. Azt hiszem, nevelni szeretettel, figyelemmel és biztatással érdemes és lehet a legszebben. Így megmaradhat bennük az a fajta velük született egészséges magabiztosság, ami később feltétlenül szükséges itt, a földi létben. Ha azokra az időkre gondolok, amikor gyerekként, tudattalanul még én vártam mindezeket a felnőttektől - szüleimtől, tanáraimtól, főként a mában értem meg, tulajdonképpen mi is hiányzott nekem oly' annyiszor és azok hogyan. Legszívesebben mindenkinek elmondanám, ne siessen, tartson gyermekével, tanítványával apró, biztos lépésekben. Mert "egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél". Elgáncsolni bárkit is, csupán emberi természete miatt, nos, ez aljas, hitvány tett. 

Nagymaros, 2014. január 22.

https://www.facebook.com/kerettelen/

Szavak, szavak... (1983.)

A KIBONTOTT SZAVAK

Mindegy, hogy mi a valóság és mi a képzelet, ha egyaránt fáj.
Mindegy!
Úgyis az egésszel van bajom; Áttetsző kavicsok között lépkedsz.
Nem gondolsz holnapra, mára.
A tegnapok közé száműzött arcod,
Mint a halál; oly végtelen.
Nem lesz könnyű veled az élet; De nélküled nem élhető,
Hiszen egymásnak tőr vagyunk mi ketten,
És egyedüli oltalom.
Az idő elsodorja létezésünk; De újjászüli létezésemet
Napról-napra: Hiányod.
S ne hidd, hogy tőlem megszabadulhatsz.
Ne hidd, hogy valaha is elfelejthetsz.
Ha beszívod a levegőt, lényem elvegyül lélegzeteddel.
És ha a poharat emeled szádhoz, engem is iszol:
Láthatatlanul ott úszom italodban.
Amelyikünk pedig bűnt követ el a másik ellen,
Annak homlokán lázvörös bélyeg üt ki.
S ha egyikünk nem él már, az hangszóróból,
Könyvek lapjairól kiált a másikhoz.
Látod, mi egymás kedvenc mérgei lettünk,
Méreg - amelyről leszokni nem lehet:
Halálomig - halálodig.
Nem szólsz,
De minek is a szó, hol amit mondani lehetne,
Rég nem mondható;
Visszanézni egy pillanat: sziklás part,
Tengerár lebegtet új távlatokat,
Villan
S magába zár.
Mindeközben álarcokat próbálgatunk fiatalon,
Aztán az egyik váratlanul arcunkra forr,
S ott is marad letéphetetlenül.
Tudod, a rendelkezésedre álló idő
Kevés,
Amíg lehet lépj tovább,
Terveid úgy is szétporladnak.
Szétporlad a múlt is,
Igen a széppé hazudott múlt is.
Ne magyarázd!
S ne kételkedj!
Veled vagyok.
Csináld!
És ne törődj vele,
Értik-e, követik-e, helyeslik-e, elvetik-e?!
Előtted és körötted a sivatag.
Előtted üres a tér,
Előtted az irdatlan sötét.
Vágj neki, ha akarod,
Vágj neki, ha nem,
Vágj neki,
Mert nincs más választásod!
De velem S Ne nélkülem!

(L.Q.L)

*** *** ***

Azt zengjük, azt a zsoltárt...

(és belső részeim között

szívem megolvadt, mint viasz)

Épp csak a vállunkról

rebbent el az öröm,

mint súlytalan madár.

(innét se szökhetsz már soha többé,

csavargó éhes szív,

meg vagy jelölve)

Épp olyan este volt mint a többi.

Tódultak ki a színház kapuján

a naponkénti zsibogó vidámak.

Közéjük keveredve

szótlan

fogtam meg a vállad

és

egyszercsak eszembe jutott:

lakik benned egy névtelen erő...

Talán magad se vetted észre,

mikor, honnét növelted.

Titokzatosabb szövedék, mint

a győztes szerelem.

Mindent,

ami a roncsoló idő

tűzrácsain kihullt,

akár a néma levegő

üvegharangja a földet,

meg tudja

védeni. 

(Alena)

my art - my poem (Alena: Rád gondolok)

Alena: RÁD GONDOLOK

Meghirdettem üzletemet,

tódulnak be az utcáról

naponkénti zsibogó tömegek.

A kerti pad most csupán emlék.

A csend varázslat lenne!

Elmaradt evangélium után kutatok.

Mégis néha, reggeleken,

ha kinézek a vonat ablakából,

látom, hol laksz,

ilyenkor mindig Rád gondolok.

http://alenasimon-art.blogspot.hu/ 

my art - my poem (Alena: Hulló falevelek júliusban)

Kávéházi kilátás az Operára az Andrássy úton

Alena: Hulló falevelek júliusban

Mi lenne, ha én is megírnám ma

úgy, ahogy Somlyó György tette,

mert velem is, hiszen velem is megesett, 

jutott eszembe,

tegnap Pestre beszökött az Ősz,

ez egészen biztosan.

Az Andrássy úton suhant nesztelen,

a Művész Kávézó félreeső teraszán

égtek kis mécsesek, furcsán-fényesen:

pirosan, kéken, sárgán-melegen…

Épp egy zenekar játszott ott élőben akkor,

daluk pedig egy lányról szólt,

s hogy szeretett ő egykor

egy fiút, kit végül mégis elhagyott.

A dzsessz darabba szívem

szinte beleremegett,

s ahogy a kávéházi szegletet,

lelkemet is úgy járta át

ez a kis standard szám,

talán nem is hallotta igazán

rajtam kívül senki más

az Andrássyn tegnap délután.

Egy perc volt csak,

a Nyár meg sem hőkölt belé,

és én láttam Őket, szerelmüket

távozóban..., fájt nagyon.

Így szállt a dal tovább az úton

róluk, hogy ők is jártak ott

valaha, egy régesrégi nyárban,

s hogy ott jártak, én tudtam csupán,

akár a természettel,

ahogy ráérzünk az őszidőre,

mint Ady Endre

egy füstös, kis rőzse-dalban...

http://alenasimon-art.blogspot.hu/

my art - my poem (Alena: Csak egy gondolat)

Alena: Csak egy gondolat

"Ágyban, párnák közt..."

- na igen: 

ágyban párnák közt,

és kéjesen kényelmesen,

elnyújtózva..., heverészve,

s nem törődve 

semmi mással

csak egymással,

pont így képzelem el

Veled

a vasárnapot,

ha majd egyszer

ez a világ

megengedi,

s nekünk adja

mindennapi

álmainkat...

http://alenasimon-art.blogspot.hu/

my art - my poem (Alena: "non lo scorderò mai")

Alena: "non lo scorderò mai"

Bang bang, 

                   és lelőttelek

Bang bang, 

                   Te földre estél
Bang bang, 

                   ez rettenetes...

Lenn a téren, 

                      a téren szól a zene, 

                                                       s énekelnek, 

egy régi slágert énekelnek:

        "...non lo scorderò mai"

Csak nekem, 

                    nekem szólnak itt a harangok...

mert..., 

            mert elmentél?! 

                                      Miért?

Napok óta sírok, 

                           sírok, s azon

hogy ezt nem tudhatom...

Még el sem köszöntél,

vagy igazad lehet, 

                              felesleges,

felesleges hazudnunk szavakat?!

Nem tudom...

Bang bang, 

                   lelőttél engem

Bang bang, 

                   most földre estem
Bang bang, 

                   rettenetes, 

                                      ez a hang rettenetes!

Bang bang, 

                   soha nem felejtem el...

http://alenasimon-art.blogspot.hu/

my art - my poem (Alena: Semmiért Egészen)

Edward Hopper: New York Movie (1939)

Alena: Semmiért Egészen

Más kell itt már, hiszem:
Semmiért Egészen!
Mert míg árva perce(i)d
szobádban, külön Neked,
s csak lustaságra fecsérled,
míg sajnálod léted,
alkotói merészséged,
addig nem vagy számomra a többieknél
se jobb, se több, se különb,
addig még "Vági Tamás" is lehetsz,
addig a Boldogsághoz semmi közöd!
Hogy minden irtóztató szorongást
elcsitíthass, életed legyen
öngyilkosság, vagy majdnem az.
Üzenni nem tudok mást.
Mutasd meg a teljes alázat
és áldozat örömét a világnak,
hogy kedvemért Művésze vagy!
Olyan légy, hogy szeressenek,
s magam is szerethesselek,
Csillag-fény, hogy kövesselek!
És én majd elvégzem magamban,
hogy botladozásaim megbocsásd.
Mit bánom én, hogy a modernek
vagy az Írás mit követelnek,
nem tudok már hinni
csak a magam törvénye szerint,
de Veled vagyok, érzem:
Semmiért Egészen!

2013. február

http://alenasimon-art.blogspot.hu/

my art - my poem (Alena: Kapcsolatok)

Alena: Kapcsolatok

A Nő szeret.

Szeret egy Férfit.

A Férfi is szeret,

csak épp egy másik nőt.

És a másik nő?

No kit szeret, ugyan kit?

Egy hörcsögöt.

A hörcsög is szeret.

Szereti a szemeket.

S a búzaszem mit szeret?

Napfényt, arany esőt s a jó talajt.

Az ég alatt, a föld felett,

szóval itt a lelkek között

valami így végleg elveszett...

Hitted valaha?

Az Egészet sohasem,

talán a Részletet...

De részletkérdés volna csak,

vajon érezték-e, értették-e

a másikban önmaguk?

Meglehet, egyszer sem...

Ó, igen, a részletek!

A részletek nélkülözhetetlenek!

De hiszen volt egy mozdulat,

egy ölelés, egy első, utolsó(?),

s vele egy (hazug)szó: "szeretlek"

http://alenasimon-art.blogspot.hu/

my art - my poem (Alena: Komoly kérdés)

Alena: Komoly kérdés

Kis herceg!

Lelkünk itt reszket,

s észre sem vettük:

egymás mellett...

Gyöngyvirág illatú sóhajom

megérint egy hajnalon.

Melyik évszakban is? -

Elvarázsolt szigeten nem számít!

Vérpiros rózsákat 

öntözgetsz, nevelgetsz 

nagy-nagy figyelemmel -

látlak minden éjjel...

De vajon lesz-e 

lelkünk sziromtakarója 

egymást átkarolva

a Gyönyörű?

S a komoly kérdés mellé egy videó Claude Theberge kanadai festő képeivel könnyed kis zene kíséretében: http://www.youtube.com/watch?v=YIddRc4Vzk0

my art - my poem (Alena: Amikor találkoztunk)

Alena: Amikor találkoztunk 

Amikor találkoztunk, előtte éjszaka veled álmodtam, arról, hogy először jártam nálad. Flegmán engedtél be az ajtón, és beljebb világodat megismernem. S mivel korábban soha nem beszéltél róla, számomra akkor derült ki, szüleid élnek, sőt együtt élsz velük, csak mégis mintha külön, mert abban a nagy lakásban a te lakrészed szinte egy különálló garzonnak minősül. Nem hozott lázba téged jelenlétem. Mit sem törődve velem, vagy nem velem - gondoltam akkor -, most is éppúgy heversz az ágyon, mint nélkülem. Hajad zilált volt, hosszú és szőke, s te mint valami elvarázsolt figura, céltalan léteztél az estében. Akárhogy is csűrtem-csavartam volna neked annak tényét, hogy lásd, végre itt a várt pillanat, itt vagyok veled most és először, éreztem rajtad, hogy ennek te örültél vagy nem örültél, de arcráncaid semmit nem árultak el. Anyád lépett be hozzánk váratlanul, s rajongott körbe engem kissé, ő is csak hűvösen, és mesélt is rólad, hogy te mindig ilyen vagy, meg kell téged szokni, ilyennek elfogadni, másképp nem lehet elviselni sem. Egyedül a szemeid, mintha a tekinteted sejtetett volna mégis cseppnyi örömet benned ottlétemről. Nem szóltál, csak néztük egymást. Néztelek téged meg a szobád, s arra gondoltam, egészen másképp képzeltelek el. Az egész este valamiféle befulladt, totális csalódás volt, mint élmény, te és a világod. Anyád időnként betoppant, kopogtatás nélkül, s ettől a hideg is kirázott minden alkalommal. Jött, mert kínált ezzel-azzal, te még hellyel sem. Így aztán nem tudtam, leüljek-e melléd, vagy sem, s ha megteszem, benned milyen indulatokat robbantok majd. - Nahát, mondhatom, szép kis találka ez nagyon! Persze, hogy szomorú lettem. S az is bántott, hogy ebből, az érzéseimből, te egy picit sem veszel fel, semmit nem érzékelsz belőlem, mintha ott sem lennék - keserű volt a felismerés. Nem zavartatva magad továbbra sem, engedted el tested a pamlagon, mint aki benyugtatózta magát - így érted el velem, hogy ezek után még aggódni is kezdjek érted. De minek is? Fogalmam sincs. Kínos csended már-már nem is volt az, több volt annál is, halálos! Körül néztem a szobádban, hatalmas belmagasság volt, rengeteg polccal, rajtuk könyvvel, meg temérdek festmény össze-vissza állítva, döntve, fektetve hanyagul, s a szoba közepén ágyad, ahol arra gondoltam - így a koordinátáit is látva, hogy megeshetett veled rajta ott már bármi... Végül megunva ezt a légyottot, ha nevezhető volt egyáltalán annak, úgy léptem ki az ajtódon, hogy attól tartottam, valójában észre sem vetted. De minek is. Az ajtón túl már hiába zokogtam, tudtam, te biztosan meg sem hallod.

Simon Alena: Egy kicsike színpadon

"Poéták 2013" verspályázat döntőbe jutott versem

http://edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=35495100&nid=6406057

Az elért helyezésem ezúton is szeretném megköszönni a zsűri tagjainak: Beri Róbert, Csák Gyöngyi, Kőhalmi Ildikó, Payer Imre, Pethes Mária, Petz György, Serfőző Attila és Zalán Tibor költőknek!

Mother and daughter at story time (postcard, c. 1900.)

Alena: Egy kicsike színpadon

Könnyű annak a nőnek,

aki szingli 

és a világot csak átlézengi,

aki, ha úgy dönt este hatkor,

hát akkor este hatkor 

lemegy, vagy elmegy…, hogy hova? –

nos, ezt rábízom az olvasóra!

Én másfajta világot ismerek,

hármunk világát, ahogy élem,

mikor este megfürösztve

gyermekeimet

ágyba bújtatom őket, és ott

várják a jól megszokott

kakaós tejüket, amiből még

soha nem volt elég.

S olvasom az esti mesét,

én azt ismerem, igen, amit

Rónay György megírt, a verseit,

hogy miként járt pórul a tolvaj,

és milyen is

az egér, macska igazi barátsága.

S míg kincseim

álomba szenderülnek, én is

álmodom mellettük egy kicsikét.

Elképzelem esténként, hogy

színésznő vagyok,

ki épp most lép fel a színpadra

roppant tehetséggel, s átéléssel

veti bele magát a macska, 

majd az egérke szerepébe.

Szerep igen,

de micsoda szerep! - ahogy

a költő ezeket papírra vetette,

hogy ki-ki álmodja álmát,

álmodhassa, és még tovább…

Anya vagyok. S minden este

egy kicsike színpadon,

mint nagyszerű színésznőt,

úgy tapsol vissza a közönség.

Telt házas előadás lesz holnap is!

my art - my poem (Alena: Hol vagyunk mi?)

Alena: Hol vagyunk mi? 

Tulajdonképpen nem is színházban, mindinkább egy repülőtéren érzem magam, ahogy állunk a terminál kellős közepén, nyüzsgő forgatagban, csak valahogy az információs táblát, a kiírást nem látni sehogyan sem. Indulás? Érkezés? Vagy egy újabb állomás, átszállás? Várakozás a következő járatra, csatlakozásra? S mellettünk? Az embertelen zajos tömeg. Millió és millió egy történet, sors, életérzés, tapasztalat, hangulat egy óriási tükörteremben. És ebben a fura-kusza kavalkádban talán nincs is másra mód, csak befelé üvölteni valamennyi fájdalmunkat, a reszketést, félelmeinket, és persze azt a cseppnyi megtalált boldogságot, amit jelenthet számunkra a másik, puszta létezésével is. Békeidőben ez egy színesebb, vibrálóbb sokaság. De volt már ez az embertömeg csöndesebb, csontsovány éhesen fázó, barakkokban elszállásolt, üldözött senki is! Hol vagyunk mi? Miféle életveszélyben sodródunk egymáshoz, vagy épp egymástól el? És miért? Miért vagyunk egymásért, vagy egymás ellen? 

Valahányszor elkapsz egy-egy gondolatot a csarnokban, felfigyelsz rá, mert megérintett, megérintett az őszintesége, s kíváncsi arccal kutatni kezded, vajon ki mondhatta az imént a következőt: "ez a világ ellobban, ölelj engem még jobban"? Keresel valakit, miközben tudod nagyon jól, hiszen az évek során tisztába jöttél a ténnyel, kegyetlen idő sodorja létezésünk. Mégis várod. Kutatod őt. Úgy tűnik, egyetlen találkozás sem történik az összhang jegyében a rendelkezésre álló vegyes tapasztalatok birtokában, mint például letelepedés, átutazás, visszatérés, menekülés, szemlélődés, emlékezet. Keresed, és még valójában azt sem tudod, mit fogsz tőle kérdezni majd. De ha megtalálod az elejtett mondat tulajdonosát, szívesen leülsz mellé, és beszélgetni kezdtek, meghívod egy teára, vagy csavarogni, sétálni a partra. Ne törd a fejed, mit mondana Neked!

- Ha egyszer elzokoghatnám, mivé lettek álmaim, s velük én magam is, esküszöm, mi lennénk az újkori Bonnie és Clyde! Gyere, menjünk innen, menjünk a francba! Fázom...

my art - my photo (Alena: Hangulat a Dámnál)

Katt a nagyobb képért!

my art - my poem (Alena: Mi az élet?)

Alena: Mi az élet?

Mi az élet?

Találkozások sorozata.

No és azoké, melyek

így vagy úgy, de elmaradnak...

Mert volt egy perc, egy nap,

amikor velem tudtalak.

S tudod, hogyne tudnád,

megérint, mikor megérintelek.

Mégis, csak azt mondod,

nehéz ügy... Persze,

nézőpont kérdése.

Összeért érzések,

talán későn is,

tetten ért szavakkal,

időnként kevés is.

Összetépett papíron

összezavart a szó:

a kimondhatatlan,

a kibonthatatlan!

Jelek mélyén

elvetélt esély...

Miért hagytuk, 

hogy így legyen?

Egy álom,

az Álom

végleg

semmivé lett.

Mi hát az élet?

Az élet, Szívem,

szép hazugságok láncolata...

my art - my poem (Alena: Életveszélyben)

Alena: Életveszélyben

"Micsoda 

csönd van 

ma is!

Micsoda 

pokoli csönd!

Vesztesz. 

És veszítek, 

újra.

Te ott, 

én itt.

Ülünk 

a gyom közt 

földbe ásott

szabadsággal, 

szerelemmel.

S az életben 

ami lényeges,

menthetetlenül 

táguló kérdés:

ki viszi át 

a Szerelmet?

Ki viszi át

fogában tartva

a Szerelmet

a túlsó partra?"