Alena: MÁJUS VOLT
és én egy vérnarancsos kis dresszben,
tizennyolc karátos aranyékszerekkel
(bokám körül csak lazán, ujjamon duplán,
nyakamban, hozzá egy régi medál)
vártam őt a csendben
s azt a csendes percet,
amint este felé az óra
elüti a félhetet, és csenget
- így beszéltük meg.
Belépett, de nem szólt,
(minek is a szó), már csókolt,
meg simogatott és lejjebb...,
éreztük, ahogy levetett egy angyal,
mégis a zuhanás pillanatában
karjaiba vett bennünket,
s vitt, vitt mindkettőnket
a vetetlen ágyra
fesztelen vággyal...,
(kérte, hogy könnyedén szeressem)
s tobzódva egymásban-egymással,
elhittük egymásnak,
ez mindig így lesz majd...
- miközben, ó dehogy!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése