2013. június 4., kedd

"Csudálatos ez a világ!" - Nagymamám emlékére

B. A. (1909. június 4. - 2005. január 6.)

Rippl-Rónay József: Amikor az ember visszaemlékezéseiből él


Egy festmény, de nekem dejá-vu is, hiszen valahányszor csak megpillantom, az az érzésem, ismerős, nagyon is ismerős ez a kép..., 
ahogy épp betoppantam nagymamámhoz, aki ott ült az utcai szobájában, ha nem volt más dolga, és olvasgatott. Soha nem érkeztem rosszkor, váratlanul is várt, és boldogságosan ragyogott az arca miközben kínált hellyel..., idővel..., teával, saját készítésű csokilikőrrel, süteménnyel, pogácsával vagy más finomsággal. Őszinte érdeklődéssel, mindig arról faggatott, mi van velem, mi újság van Pesten és a Mária utcában. "Emlékszem, amikor a Margit-híd közelében laktam, Budán a rokonoknál, de hát tudod, kislányom, abban az időben, meg jött a háború is..." - és már mesélte is egyik történetét. Szerettem hallgatni őt. Valósággal kiszakított az aznapi délutánból, félévszázados sztorik majdnem-szereplőjévé váltam, ahogy fabulázott. Biztosan érzem, egy Andersen bújt meg a lelkében. És tanult, művelt asszony lévén, folyamatosan nyitott volt a világ felé. Átélte az egész 20. századot. Megélt két világháborút, a trianoni békeszerződés aláírása pontosan a 11. születésnapján történt. Ő még abban az időben tanult, amikor lányok csak magán tanulók lehettek gimnáziumban, az egyetemről már nem is beszélve. A tudomány és technika ugrás szerű fejlődését csodálattal mesélte idősebb korában újságok cikkei alapján is. Érezte és sokszor próbálta felnyitni a szemem, persze nem csupán nekem, ennek a "csudálatos" világnak az egyediségére illetve az egyszeriségére,  amint a "gonosz" tettei felett elszorult szívvel sajnálkozott, ha látta és tudta az emberek ostobaságát. Kislánykoromban a suli után minden délután nála ebédeltem, komolyzenét hallgattunk és porcelán tányérból levest kanalazgattunk... 
Arról viszont egyszer sem vallott, miért szerette oly' nagyon Ady Endre költeményeit. Emlékem minderről annyi maradt a mában, hogy olvasólámpája asztalkáján három könyvet tartott állandóan: egy református Bibliát, egy gyógyszerkönyvet üres vényekkel, és Ady összegyűjtött verses kötetét. Nemrég magamhoz vettem a Bibliáját, és benne találtam egy verset. Nagyikám születésnapján legyen ez a vers ma emlékezés is! 


Ady Endre: Istenhez hanyatló árnyék


„Mint az árnyék, mikor elhanyatlik, el kell mennem, 
és ide s tova hányattatom, mint a sáska.”   Zsoltárok könyve 109.

Akaratomból is kihullassz,
Én akart, vágyott Istenem,
Már magamat sem ismerem
S Hozzád beszélni rontás fullaszt.


Üldöztetésimben kellettél
S kerestelek bús-szilajon
S már-már jajomból kihagyom
Neved, mely szebb minden neveknél.


Szent Képzelés, örök hit-balzsam,
Ki létlenül is leglevőbb,
Meghalok szent Szined előtt
S akarom, hogy hited akarjam.


Megűzeték s nem nyugszom addig,
Míg hitedet meg nem nyerem,
Mert kockán van az életem,
Mint árnyék, mikor elhanyatlik.


S hányattatom, miként a sáska,
Mert csak Tenéked van erőd
S mert nem láttam régen előbb:
Nem szabad hinni senki másba.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése