Mentünk, verőfényes nyár végi délután volt, kislányommal az utcákon sétálgatva, szökdécselve nyargaltunk a megbeszélt időpontra. A tanító néni otthonában várt bennünket. Egy hatalmas, öreg kapu előtt várakoztunk izgatottan, miután becsengettünk. Angyal néni örömmel, arcán őszinte mosollyal fogadott mindkettőnket, de leginkább legújabb nebulóját kíváncsian. A hallban aztán mindhárman leültünk ebédlőasztala egyik végében. Tanító néni elővette a verset, s hogy barátkozzunk vele, először felolvasta nekünk. Mikor átnyújtotta, megláttam a papíron a versike mellett kislányom nevét is - várta őt már ez az egyszerű papír, egy sokszor átmásolt három versszakos kis költeménnyel. Amit legtöbbet varázsolhat vele bárki is, éreztük Angyal nénivel, csupán a gyermeki lélek tudja fölemelni. Lánykám élete első nagyobb színpadán, kicsiny versikével aratott óriási sikert, mindenki tapsolt. Napok óta gratulálnak neki ismerőseink az iskolában és kint az utcákon sétálgatva, nyargalva hazafelé a szeptemberi délutánban...
Mentovics Éva: Iskolás leszek
Iskolába járok ősztől,
Mert már hatéves vagyok.
Hátamra veszem a táskám,
S indulok, mint a nagyok.
Táskámban sok tarka könyv van,
Mesékkel és képekkel.
Amint lapozgattam őket,
Úgy tűnt, minden érdekel.
Igyekszem majd megtanulni
Mielőbb az ábécét.
S meglepem az anyukámat:
Én olvasok majd mesét.
Iskolába járok ősztől,
Mert már hatéves vagyok.
Hátamra veszem a táskám,
S indulok, mint a nagyok.
Táskámban sok tarka könyv van,
Mesékkel és képekkel.
Amint lapozgattam őket,
Úgy tűnt, minden érdekel.
Igyekszem majd megtanulni
Mielőbb az ábécét.
S meglepem az anyukámat:
Én olvasok majd mesét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése