Hervay Gizella: MINDEN ELMONDHATATLAN
Minden elmondhatatlan.
Barátság - mondom lágyan,
de már felzakatol fülemben a zaj,
amivel továbbrobogsz, és én itt maradok
és sosem tudhatom meg, mi van a szavakon túl,
ahol nem tudjuk már elrejteni magunkat a zajban.
Vagonok - mondom - vagonok - hány szót mondtam hiába neked?
Itt gurulnak tovább a hiábavaló szavak üresen... üresen... sen... sen
Nem magadat mondtad, csak a szavaidat,
s én elképzelt szavaidat szerettem.
Úgy vesztettelek el, hogy nem téged szerettelek,
csak a szavaidat, a szavaimat, vagonok... vonatok...
üresen... üresen... sen... sen...
A vonatablakon át felvillan az arcod, karod fölemeled,
a mozdulat egy pillanatra félbeszakad -
most nem véded magad, most őszinte vagy,
itt vagy ebben a pillanatban
menthetetlenül magányosan -
Nem tudod folytatni a mozdulatot,
így maradsz e fél pillanatba merevülve
és meglátsz a vonatablakon át.
Meglátsz a vonatablakon át?
Vagy folytatod a mozdulatot?
A vonat elindul,
a gőz lecsapódik,
és hozzáverődik még egy utolsó szó,
aminek nincs más értelme,
mint a kétségbeesés,
ami kilökte magából.
Nem tudom már, mit kellene mondanom,
magamat mondom neked, hogy megállítsam a vonatot,
magamat mondom és nem tudom, hogy milyen mondat vagyok,
de hallgass meg, állítsd meg a vonatot!
És fejezzék már be ezt a zakatolást!...
... csak a cigarettám ég,
és te alszol a hálókocsiban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése