2013. június 28., péntek

Emlékszem Csinszkára... (3)


Székely Aladár: Csinszka

Babits hagyatékából egy fájdalmas, dermesztően keserű, vigasztalan vers került elő Csinszka haláláról. Címe nincs, csak feleségének egy megjegyzése: "kelt, 1934 novemberében, mikor Cs. haláláról értesült a költő."


Furcsa elmenni Délre
és hazajönni télre,
furcsa és iszonyatos.
Halottak napja van ma:
a halottak fogadnak.
Furcsa és iszonyatos.
Milyen puha és süket
ködök tömik az eget!
Furcsa és iszonyatos.
Tán hogy senkise értse
amit a holtak beszélnek...
Furcsa és iszonyatos...

A halottak fogadnak,
kik újra többen vannak
s olyan nehéz a szívem.
Be jó, hogy messze voltam
s úgy fáj, hogy messze voltam,
olyan nehéz a szívem.
A halottak beszélnek:
mi lenne, ha értenélek?
Olyan nehéz a szívem...
Messze már a pálmafák.
Vacog a szélben az ág:
olyan nehéz a szívem!

Mért faggatnak a holtak
kik élve némák voltak?
miért hangos a halál?
miért van, ami nincsen?
miért fáj, ami mindegy?
mért nagy dolog a halál?
Hisz úgyis csupa zárás,
véglegesség és válás
az élet, s fiók halál.
Minden élő szertefut,
csak a halotthoz van ut...

1934. november

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése