Poems are for Everyone (J.F. - A ház rózsával lenne itt teli)

Jammes Francis: A ház rózsával lenne itt teli 

A ház rózsával lenne itt teli, s dongó darázzsal.

Vecsernye szólna délután lassúdad kondulással;

a szőlőfürtök áttetsző kövek ilyenkor s lassan

szundítanának benn az árnyékos lugasban.

Ó, hogy szerethetnélek itt. Tiéd e szív, merész

huszonnégy évem, gőgöm és egész

fehér rózsáktól illatos költészetem tiéd;

és mégsem ismerlek, hiába minden hát, nem élsz.

Mert azt tudom, ha élnél, vélem élnél,

velem lennél te itt, velem rejteznél ott a réten,

nevetve csókolnál, fölöttünk szőke méhek,

mellettünk hűs patak s a lombok összeérnek.

A napfény hullna csak, hallgatnánk, hogy sziszegne,

mogyorócserje vetne apró árnyékot füledre

s már nem nevetnénk, mert kimondhatatlan volna

szerelmünk és a szánk némán egymásra forrna;

s érezném ajkaid pirossán, mily varázslat!

a rózsát, szőlők jóizét s mérgét a vad darázsnak.

***

Jammes Francis: La maison serait pleine de roses 

La maison serait pleine de roses et de guêpes.

On y entendrait, l’après-midi, sonner les vêpres;

et les raisins couleur de pierre transparente

sembleraient dormir au soleil sous l’ombre lente.

Comme je t’y aimerais! Je te donne tout mon coeur

qui a vingt-quatre ans, et mon esprit moqueur,

mon orgueil et ma poésie de roses blanches;

et pourtant je ne te connais pas, tu n’existes pas.

Je sais seulement que, si tu étais vivante,

et si tu étais comme moi au fond de la prairie,

nous nous baiserions en riant sous les abeilles blondes,

près du ruisseau frais, sous les feuilles profondes.

On n’entendrait que la chaleur du soleil.

Tu aurais l’ombre des noisetiers sur ton oreille,

puis nous mêlerions nos bouches, cessant de rire,

pour dire notre amour que l’on ne peut pas dire;

et je trouverais sur le rouge de tes lèvres

le goût des raisins blonds, des roses rouges et des guêpes.