Pierre Reverdy: Az utazó szív
Messzebbre menni céltalan
Minden ékszer a lantba zárva
Révület sötét lepke-nyája
Az alkony hamuját rezgeti álmosan
Keserű vándorútról épp visszatértem én
Szívek kallódtak ott kirakat-mélyben
Szérűk mezők előterében
Mint meztelen kagylók a tenger peremén
Még alig mozgatott az élet vágya
Pillantások fonódnak az enyémbe
Névtelen arcok emlék-sűrűsége
Az ital-söprüben szerelem gyöngy-gyémántja
Hogy az iszap alján keressem
A megható talányt mit rejt balsorsom vére
A kéz mélyedjen el a szívnek gyökerébe
Ügyetlen ujjaim közt az edény széjjelreccsen
A vér mely a nehéz függönyt szemedre dobja
Az ismeretlen láng az ajk-remegtető
S a kegyetlen hideg a lázat elvivő
Összegyűrt bőrödet veti minden sarokba
Szeretlek bár csak árnyban látlak olykor
Álmaim éjében mert csak ott láttalak
Szeretlek és te még nem léptél ki a sorból
Alkonyban imbolygó titokzatos alak
Mert amit szeretek s egész lényemmel esdek
A kerettelen tükrön csak egyszer suhan át
Széttépi szívemet s meghal ívén a mennynek
Mely hunyó óhajom előtt örökre zárt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése