JUHÁSZ GYULA (1883 - 1937)
- a legnehezebb sorsú nyugatos költő 130 évvel ezelőtt
született
Barátja volt Móra és Kosztolányi, az elsők között ismerte fel
Ady nagyságát és ő vezette be az irodalomba József Attilát és Babitsot is.
Hiába volt a század eleji nagy irodalmi fellendülés egyik vezető
lírikusa, A Holnap lelkes szervezője, a Nyugat-nemzedékének nagy költői
közt neki jutott a legtragikusabb, legnehezebb sors. Ráadásul
depressziójából fakadó „örökös vidéki száműzetése” a Nyugat élvonalában
sem tarthatta meg. Pedig sajátos helye volt ott, Kassák mellett, József Attila előtt ő volt a magyar munkásosztály
sorsának legjelentősebb szószólója, ezek a témájú versei egész életét
végigkísérték.
Lírájára hatott Ady, Reviczky, Komjáthy, Kiss József és a francia impresszionizmus, gondolkodására pedig Nietzsche. Volt papnövendék és forradalmár, tanár és színházigazgató, újságíró, főszerkesztő, de leginkább költő. Mélabús, reményvesztett, zárkózott poéta, ki rövid versekkel, többnyire szonettekkel állt elő.
A költészettel alig barátkozók a Tiszai csönd című költeményét és az Anna-verseket ismerik, amik az örök asszony iránt érzett reménytelen szerelmet örökítették meg. Múzsája, a Nagyváradon megismert Sárváry Anna színésznő azonban nem viszonozta a félszeg költő érzelmeit, így a húsz hozzá és róla szóló vers csak plátói vonzalomból fakadt. Juhász Gyula szerelmi költészetét már a kezdetektől a reménytelen vágyakozás fejezi ki, aminek Anna csak tárgyat és igazolást adott.
A vallásosság már diákkorában is megérintette, még az iskolát is elhagyta – épp érettségi előtt – és a piaristák váci noviciátusába ment papnövendéknek. Az aszkézisbe meneküléssel próbált segíteni lelki problémáin, de hamar kiderült, hogy nem neki való az a világ. Váci élményei később A tékozló fiú című művében köszöntek vissza.
Budapesten végzett magyar-latin szakon, de
középiskolai tanári oklevelének megszerzése után csalódott, mert nem
kapott fővárosi állást. Vidéken dolgozott és főleg Szeged életében
rendkívül aktív
közéleti és publicisztikai szerepet töltött be. A Tanácsköztársaság
idején a szegedi színház vezetésében is részt vett. Politikai
szerepvállalásáért később megbélyegzett és üldözött lett, még tanári
nyugdíját is megvonták tőle.
1917-től élete végéig Szegeden élt. Utolsó éveit visszavonultságban
töltötte. A mellőzés, az üldöztetés, a magány és súlyos betegsége
felőrölte, 1937. április 3-án, egy nappal 54. születésnapja előtt
öngyilkosságba menekült.
- a beteljesületlen szerelmek lírikusa
„Milyen volt szőkesége, nem tudom már…” – írja a
búcsúzó, fáradt és beteg költő a közeledő halál
árnyékából, egyik legszebb, remekbe vésett versében. Egy bizalmas, baráti levélben szomorú vallomása pedig így szól: „Volt már vagy
öt ideálom, de a versírásnál többre egyiknél se merészkedtem…”
A költő a sorstól ragyogó költői tehetséget, de
nem a legelőnyösebb arcot kapta…, bizton állítják az irodalomtudósok, hogy
ezért lett a beteljesületlen szerelmek és sajgó emlékezések lírikusa.
Juhász Gyula „csak” halhatatlanságot tudott adni a nőknek… Juhász Gyula
„csak” az irodalomtörténet számára tudott szeretni…
Nagy szerelmét, akihez – vagy inkább akiről – a legszebb verseit írta, Nagyváradon ismerte meg 25 évesen. Schall Annát segédszínésznőnek alkalmazták a Nagyváradi
Színházban, aki a jobban csengő Sárvárira változtatta
vezetéknevét a remélt karrier érdekében. Találkozásuk elkerülhetetlen volt akkor a nagyváradi művészvilágban.
- De milyen is volt Anna?
Az utókor egy csodaszép, szőke hajú, búzakék szemű, selymes hangú,
elragadóan szeretetreméltó természettel megáldott lányként ismeri és
szereti - Juhász Gyula gondoskodott erről a szép, de hamis kép
kialakításáról, amit nem lehet felróni neki, hiszen nagyon szerelmes volt Sárvári
Annába, és ez mindent megmagyaráz.
Egy kortárs szerint: „Robusztus megjelenésű hölgy volt, konyhanyelven
úgy mondhatnánk, hogy trampli. Nagy lábai valósággal harsogtak a
színpadon. Arca is cselédtípus: alacsony homlok, lapos orr. Szőke, dús
korona alatt szép, de szótlan kék szemek.”
Tudni kell Annáról, leginkább tehetségtelen színésznőcskének bizonyult - talán ezért is biztatta őt Hegedűs Nándor a következő szavakkal: „Fog maga még szerepet kapni, csak tartson ki Gyula mellett. Legyen jobb hozzá. Mit veszít vele? Egy csók. Mi az?” - Semmi, és mégsem megy. Nézzen rá... – felelte Anna.
És az az Anna, akiről Juhász Gyula oly szép,
örökérvényűen csodálatos szerelmes verseket írt, az az Anna, akit
szívósan belehajszolt az újságírók elnézésébe és szerepet kerített neki,
az az Anna, akinek futó szerelmek szegélyezték szánalmas, szegényes,
szikkadt színésznői életét, a kissé csúnya, ápolatlan és foghíjas költőt
nem volt képes szeretni - nem gonoszságból, nem dacból. Nem tudta…
Dutka Ákos így emlékezik: Nagyvárad figyelte és
féltette a költőt. Az újságírók kávéházi asztalánál sokszor vitte a szót
egy tréfákból, élcekből kifogyhatatlan ügynök, Korda Sándor, aki nagyon
szerette és óvta Juhász Gyulát, - de tudta azt is, mely estéken jár
előadás után Sárvári Anna Juricskay Barna lakására. Egy este aztán
elcsalta a gyanútlan Juhászt színielőadás után a színpadi kiskapuhoz,
ahol Juricskay Barna várta szerelmét. Juhász tágra nyílt szemmel látta,
hogy beülnek a kocsiba és elhajtanak. Korda kis kerülővel odavezette a
Nagy Sándor utcai lakás ablakához a költőt, ahol ő még láthatta az
imádott Anna szőkeségét. Egyszerre ott benn kialudt a lámpa, s Juhász a
lámpaoszlopot átölelve zokogott az ablak alatt. S Anna meghalt Juhász
Gyula számára, mint élő valóság, hogy megdicsőült árnya végigkísérje
egész további életén…
Erről így vallott a költő:
„Mikor rájöttem a nagy valóságra, hogy semmi sem vagyok neki, két hétig, mint az őrült szaladgáltam a városban. Nem ettem, nem aludtam. Borzalmas kínokat szenvedtem. Két hét múlva megírtam legszebb versemet, amelynek refrénje : Én Annát eltemettem…”
Erről így vallott a költő:
„Mikor rájöttem a nagy valóságra, hogy semmi sem vagyok neki, két hétig, mint az őrült szaladgáltam a városban. Nem ettem, nem aludtam. Borzalmas kínokat szenvedtem. Két hét múlva megírtam legszebb versemet, amelynek refrénje : Én Annát eltemettem…”
Anna meghalt és Annát eltemettem…
Szép volt, nemes volt, tiszta, mint a hó.
Ott él ő már csak a nagy emlékekben,
Minden elomló és elsuhanó.
Nincs könnyem és nem járok én gyászmezben,
De Anna meghalt, Annát eltemettem!
Vannak ösvények, amelyekre többé
Nem lép a lelkünk, bár útunk örök,
Vannak, csodafák, nyílhatnak örökké,
De nekünk egy virágunk letörött,
Csak sírva járhatnánk egy tündérkertben…
Ó, Anna meghalt, Annát eltemettem!
Ne hozzatok hírt róla, őszi felhők,
Ne hozzon hírt felőle a tavasz,
Üdvöt adhatnak néki nyári erdők,
Engem emléke halkan behavaz.
Szép volt, nemes volt, szűz volt a szívemben,
De Anna maghalt, Annát eltemettem!
A színésznő hamar tovaszállt..., később férjhez ment egy idős
fűszerkereskedőhöz, elvált, újra férjhez ment, végül öngyilkosságot
követett el, egy évvel Juhász Gyula öngyilkossága után.
Milyen érdekes és kiszámíthatatlanul kegyetlen az élet: a költő szerelmeinek csaknem mindegyike öngyilkos lett - …egyik sem Juhász Gyuláért.
Milyen érdekes és kiszámíthatatlanul kegyetlen az élet: a költő szerelmeinek csaknem mindegyike öngyilkos lett - …egyik sem Juhász Gyuláért.
(forrás: www.fluidum.hu, www.fullextra.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése