1. Hexaméterek
Roskad a kásás hó, cseperészget a bádogeresz már,
elfeketült kupacokban a jég elalél, tovatûnik,
buggyan a lé, a csatorna felé fodorul, csereg, árad.
Illan a könnyü derû, belereszket az égi magasság
s boldog vágy veti ingét pírral a reggeli tájra.
Látod, mennyire, félve-ocsúdva szeretlek, Flóra!
E csevegõ szép olvadozásban a gyászt a szivemrõl,
mint sebrõl a kötést, te leoldtad - ujra bizsergek.
Szól örökös neved árja, törékeny báju verõfény,
és beleborzongok, látván, hogy nélküled éltem.
2. Rejtelmek
Rejtelmek ha zengenek,
õrt állok, mint mesékbe’.
Bebujtattál engemet
talpig nehéz hûségbe.
Szól a szellõ, szól a víz,
elpirulsz, ha megérted.
Szól a szem és szól a szív,
folyamodnak teérted.
Én is írom énekem:
ha már szeretlek téged,
tedd könnyüvé énnekem
ezt a nehéz hûséget.
3. Már két milliárd
Már két milliárd ember kötöz itt,
hogy belõlem hû állatuk legyen.
De világuktól délre költözik
a szép jóság s a szelid érzelem.
Mindenségüket tartani a fénybe,
mint orvos, ha néz az üvegedénybe,
már nem tudom, megadom magam kényre,
ha nem segítesz nékem, szerelem.
Ugy kellesz, mint a parasztnak a föld,
a csendes esõ és a tiszta nap.
Ugy kellesz, mint a növénynek a zöld,
hogy levelei kiviruljanak.
Ugy kellesz, mint a dolgos tömegeknek,
kik daccal s tehetetlenül remegnek,
mert kínjukból jövõnk nem született meg,
munka, szabadság, kenyér s jószavak.
Ugy kellesz nekem Flóra, mint falun
villanyfény, kõház, iskolák, kutak;
mint gyermekeknek játék, oltalom,
munkásoknak emberi öntudat.
Mint minta, mint az erény a szegénybe,
s ez össze-vissza kusza szövevénybe,
társadalmunkba, elme kell, nagy fénybe’,
mely igazodni magára mutat.
4. Buzgóság
Ha olyan buzgó volnék, mint szerelmes
s megbékülne e háborús család,
az emberek, keresném engedelmes
szívvel
az örökös ifjuság italát.
Nehezülök már, lelkem akkor boldog,
ha pírban zöldel a fiatal ág -
bár búcsút int nekem... E fura dolgot
ûzném,
az örökös ifjuság italát.
Fecseghetnének nyelves tudományok -
mind pártfogolna, ki szivébe lát:
legalább keressem, amire vágyok,
bár nincs,
az örökös ifjuság italát.
5. Megméressél!
Már nem képzelt ház üres telken,
csinosodik, épül a lelkem,
mivel az árnyakkal betelten
a nõk között Flórára leltem.
Õ a mezõn a harmatosság,
kétes létben a bizonyosság,
lábai kígyóim tapossák,
gondjaim mosolyai mossák.
Ízét adja a tiszta víznek,
száját adja a tiszta íznek,
hazaszólít, amikor ûznek,
szemében csikó legelészget.
Õ az okmány, kivel a kellem
a porráomlás ellen, a szellem
az ólálkodó semmi ellen
szól, pöröl szorongó szerelmem.
Érdekeimbõl megértettél,
bátorrá vakmerõbõl tettél,
kínlódtál, amig nem szerettél,
egész világom ege lettél, -
hát dícsértessél s hirdettessél,
minden korokon át szeressél
s nehogy bárkiben alább essél
mindig, mindenütt megméressél!
http://www.youtube.com/watch?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése