az egész szinte láthatóvá vált
Latinovits Zoltán
szavalatait hallgatva mindig jólesően megborzong az ember.
Temperamentuma, intellektusa, univerzális személyisége, hangja miatt
örök rabaji vagyunk. 1970-ben így vallott: "Egy verset jól elmondani,
akárcsak a szavakat nem szépen, de jól ejteni, tehát igazul, ízesen,
hitelesen, hittel, áttételesen, pontosan és határozottan; magamból
kiszakadni, a hallgatóságba belezuhanni: a választottak
megkönnyebbülése." Majd 1976-ban így folytatódik a gondolatmenet:
"Szerte e hazában mondom a verseket, és figyelem a közönséget: nem
tudják, mit jelent „magyar”, olyan értelemben, ahogyan Ady ejtette,
ahogyan Petõfi lángolta, Balassi élte, Arany szenvedte, Bartók
sikoltotta Kodállyal, Csontváry és Egry festették, ahogyan Kosztolányi
féltette, Babits óvta, ahogyan Móricz simogatta. Nem tudják, nem értik,
és félnek attól, ha feléjük tüzelem a szót, ahogyan Vörösmarty és Juhász
szavait égetem, félnek attól, hogy ma nem „modern” úgy érteni, ahogyan
értenék." Alább egyik kortársa, Kassák Lajos levele olvasható.
Kedves Latinovits Zoltán,
engedje meg, hogy ilyen egyszerűen szólítsam, hiszen köztudomásúvá
vált, hogy bűnöző társammá lett a Ló és a Madarak ügyében. Olyan szépen
hajtotta végre feladatát, hogy beszélnek róla az emberek, és sokáig
emlékeznek majd rá. Akadt ugyan olyan hallgatója is, aki fájlalta, hogy
„nem kívülről” szavalta a verset. Az ilyenek nem vették még észre, hogy
Ön nem verset szavalt, hanem egy költeményt mondott el úgy, hogy az
egész szinte láthatóvá vált, a kellõleg érzékeny emberek számára.
Meggyőződésem, hogy általában a versszavalásnak befellegzett. Az a tény,
hogy olvasva mondta a szöveget, felmentette Önt a gyakorta torzulásba
vesző arcjátéktól és a színészi gesztikulálástól. Más szóval a magyarázó
értelmezéstől. Sajnos, ez az előadási mód nálunk még nagyon ritkán
fordul elő, versszavalóink valahova az évtizedek előtti Nemzeti Színház
deklamáló modorába esnek vissza. Azt akarom mondani, örömmel hallgattam a
produkciót és azonosultam vele.
Ha úgy gondolja, hogy
alkalomadtán érdemes lenne összeülni beszélgetni, szívesen látnám nálunk
vendégül. Ha kedve és ideje lesz a találkozáshoz, kérem, telefonáljon,
és megbeszéljük az időpontot. Addig is fogadja szívélyes üdvözletemet.
Budapest, 1967. IV. 1.
Kassák Lajos
forrás: www.szinhaz.hu/premier/apr/latin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése