Alena: Szavak, szavak... Szabadság

Alena: Szavak, szavak...  Szabadság

Régóta kutatom, mi lehet a szabadság. Hányszor mondjuk ki és írjuk le ezt a szót, miközben fogalmunk sincs, mit is jelenthet valójában. Gyermekkoromban a szabadság fogalmát a játék élményével, a vakációkkal, hétvégékkel, vagy azzal azonosítottam, ha elmentem vendégeskedni ide-oda... Később, amikor már dolgoztam, szabályosan éreztem, mintha megfosztottak volna valamitől. 

- Hiszen nem lehet az a husz-huszonöt nap a szabadságom, amit évente kivehetek a munkahelyemen?! Felháborodtam és pillanatokra roskadásig telt a szívem ezzel a bánattal. Ilyenkor szinte a nagy világ, de Budapest egész tömegével nehezedett rám, ahogy lassú és visszatartott léptekkel vonszoltam magam - ballagtam épp hazafelé a Szabadság-hídon át a Kosztolányi Dezső téri albérletembe. Légszomj kínzott a Duna felett, és kiáltásom néma volt.

- Emberek! Mondjátok, hogy nem igaz! Hogy valami csak elveszett belül! A szabadság nem lehet csupán polgári jogi fogalom vagy rendes évi szabadság, amit az internet használatával úgynevezett „szabadság kalkulátor” segítségével is kiszámíthatunk! A szabadság nem lehet valamiféle kiadható vagy pótolható dolog! Csak akkor lennék szabad, amikor lebetegszem, vagy ha babát szülök!?  

Végül évekkel később felismertem, egy életérzésem gurult el egy időre, de megtaláltam újra és ezzel visszanyertem jókedvemet is. „Azt hiszem - legalábbis hinni vélem…”, hogy valaki a legkedvesebb üveggolyómat hozta vissza nekem a közelmúltban Federico Fellini ars poeticájával. 

Fellini így vallott szerepéről valamint céljáról:                                                                   

„…semmit sem viselek annyira a szívemen, mint az emberi szabadságot, az egyén megszabadulását azoktól az erkölcsi és társadalmi konvencióknak a szövevényéből, kötelékéből, hálójából, amelyekben hisz, vagy inkább hinni vél, és amelyek megbéklyózzák, korlátozzák, jelentéktelenné, néha akár hitvánnyá teszik. Ha mindenáron valami pedagógiai jelszót akarnak nekem tulajdonítani, hát az így hangzik: »Lenni, amik vagyunk.« Ez pedig önmagunk felfedezését jelenti, ettől tudjuk szeretni az életet. Szerintem az élet szép, minden tragédiájával és fájdalmával együtt. Szeretem, jókedvre derít és felvillanyoz. És mindent megteszek, hogy másokkal is megoszthassam ezt az érzést…”                          

Tehát lenni, ami vagyok! És nem törődni azzal, vajon „értik-e, követik-e, helyeslik-e, elvetik-e” szüleim, gyermekeim, férjem, ismerőseim vagy akár barátaim... Lenni, menni, tenni! Mindezeket pedig merni s felvállalni - igazán, őszintén, őserővel, szenvedéllyel - úgy, ahogy itt vagyok most, ahogyan mindezeket én akarom!

Megláttam, régi hitemben minden csupa csalás és ámítás! Le kell hát vetkőznöm, dehogy kívánok én férget! „Inkább egyenek meg a férgek, minthogy a férget megegyem.” - Karinthy szavaival. Nem tagadom, küzdelmes önmagam felfedezése, de megéri a főpróbát: az egész életemet!