2013. március 7., csütörtök

Poems are for Everyone (K.A. - Különös, nyári nap)


PHOTO  BY  ALENA - Reggeli hangulat egy Börzsönyligeti kertben


Kálnay Adél: KÜLÖNÖS, NYÁRI NAP

Volt egy nap egyszer régen,
egy furcsa nyári nap,
könnyű habfelhők úsztak át az égen,
s én a kert végében álltam éppen
kedves szilvafám előtt.
Ráérősen álldogáltam,
vártam, hadd teljen el a délelőtt.
(Mennyi időm volt akkor, mennyi sok!
Soha azóta nem találok annyit, pedig
kellene nagyon, nem úgy, mint akkor ott,
azon a furcsa, különös napon…)
Mi a jó abban, kérdezte nagyanyám,
mi a jó abban,
hogy csak álldogálsz a kertben, tétován,
van talán rá valami okod,
csóválta fejét és
elcsoszogott a kiskonyha felé.
Húzta őt a folytonos dolog,
meg sem várta, mit mondanék,
ha lenne válasznak bármilyen szavam,
de mindegy is, úgyse volt.
Szavam csak most van arról a furcsa,
különös nyári napról,
hisz most látom én, hogy az ágak között,
ott, ahová nemrég egy madár költözött,
valami moccanás vagy rebbenés készül
kilopni a csendet a levelek közül,
s a csenddel együtt a rend is halni készül,
a rend, amely kimondja,
hogy minden élőnek élni kell,
a rend, amelyről azt hittem, örök,
s most mégis, egy parányi lény
csendből, rendből kihullva,
akár könnyű pihe lefelé pörög,
s elém akar leesni éppen,
hogy lássam a kínt a szemében,
azért, hogy megtudjam, igen,
bármi, bármikor lehet,
mindez megtörténhet
egy szép napon majd veled,
hiába bízol oly nagyon
Istenben, hitben, jó reményben,
biztonságod fészkéből,
mint gyönge fióka,
bármikor kihullhatsz a porba…
Ám hirtelen, egy fényes villanás,
vagy talán egy szárny suhanása,
s a halni készülő fióka mégsem
hullott a porba le,
ott volt, aztán – ó, Istenem -
többé nem volt már ott sosem.
Döbbenten és ujjongva álltam ott,
nyár volt, csend, nagy meleg,
könnyű habfelhők az égen,
egy különös nyári nap,
egyszer, régen…


PHOTO  BY  ALENA


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése