2013. március 1., péntek

Eva Cassidy hangja...




Eva Marie CASSIDY (1963. február 2. - 1996. november 2.)
amerikai énekesnő


A The Guardian szerint „generációjának egyik legkiemelkedőbb hangja”. Cassidy szülővárosán, Washingtonon kívül ismeretlen volt. Életében nem adták ki egy lemezét sem. Négy évvel a halála után a BBC Radio 2 lejátszotta az Over the Rainbow és a Fields of Gold felvételeit, melyek komoly sikert arattak. Ezt követően a BBC Two tévé bemutatta az Over the Rainbow videóját. Az ezután megjelent Songbird című albuma húsz hétig a Billboard slágerlista élén volt. Így lett halála után világhírű.


 
 
Eva Cassidy hangja egyszerűen csodálatos. Szép. Éppen ezért magával ragadó. Nagyszerűsége egyszerűségében rejlik. A mai túlzásokkal, rohanással teli, zűrzavaros világunkban megállásra késztet. Arra, hogy leüljünk, meghallgassuk néhány dalát, s közben csak rá és a zenére figyeljünk. Sok embernek erre lenne szüksége, a megállásra, a lelassulásra, a megnyugvásra. Ezt közvetíti Eva dalain keresztül. Sajnos, már csak dalain keresztül, mert fiatalon, mindössze 33 évesen, karrierje csúcsán bőrrákban elhunyt.
 

Eva Cassidy már egészen kicsi korától érdeklődött a zene iránt. Édesapja tanította meg gitározni, és testvéreivel hamarosan családi együttest alapítottak. Tinédzserként számos baráti együttesben énekelt. 1990-ben alapította meg az Eva Cassidy Band-et, mellyel rendszeresen fellépett szülővárosában. Ekkor készítette el első stúdiómunkáját, a The Other Side című Chuck Brownnal közösen írt lemezt. Eva karrierje ekkor kezdett el felfelé ívelni, igazán ismert azonban csak szülővárosában lett. Hangja számos lemezkiadó cégnek elnyerte tetszését, de mind azt kívánta tőle, hogy kötelezze el magát egyetlen zenei stílus mellett, ezt azonban Eva teljesen lehetetlennek tartotta, így elutasította az ajánlatokat. Elkészítette saját repertoárját, amely azokból a híres dalokból állt, melyek inspirálták őt. Jórészt innen, az általa előadott ismert szerzeményekből emlékszik rá a közönség. Emellett Eva hangját számos fellépésén rögzítették. A stúdióalbumokból és élő fellépésekből maradt meg az a kevés, melyet hátrahagyott. Utolsó fellépése 1996 szeptemberében volt, ahol előadta többek között az azóta egyik leghíresebbé vált számát, a What a wonderful world című dalát.
 

Egyike azoknak a művészeknek, akik haláluk után váltak ismertté. Generációja egyik legnagyszerűbb hangja. Bármit el tud énekelni, amit akar, és mindegyik dala úgy hangzik, mintha más zene nem is létezne. Talán csak a legnagyobbakkal fordul elő, mint vele is, hogy életében egyetlen lemeze sem jelent meg. Halála óta azonban számos lemezét kiadták, így vált világszerte ismertté és híressé. Ezek közül a legismertebb a szülei által kiadott válogatásalbum, a Songbird.
 

Songbird, Fields of Gold, Time after Time, What a wonderful World, Ain't no sunshine..., Over The Rainbow - hallgathatjuk bármelyiket, mindig ugyanazt az egyszerűséget és szépséget kapjuk tőle, ami ritka a mai világban, s amit kell és érdemes is hallgatni.




Milyen csodálatos a világ Eva Cassidy-vel, és milyen üres nélküle. A halál elragadta tőlünk, s most már csupán dalaival hoz napfényt életünkbe, s aranyozza be azt pillanatokra. 

Eva Cassidy idén lenne 50 éves...

(forrás: www.erdely.ma)

2 megjegyzés:

  1. Kedves Alena!
    Az elet összehozott egy kivalo enekessel,aki azota mar a legjobb baratom.Ö mutatta meg nekem Eva Cassidy-t.Azonnal megszerettem.Nagyon szepen,kedvesen irtal rola.Ez nagyon jo erzes.
    Minden koncerten eljatszuk az" ...Over The Rainbow" c. dalat,igy emlekezve ra.
    Backloop

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm! Őszintén úgy vélem, E. C. különleges tehetséggel rendelkezett.
      Jó zenélést, alkotgatást! (elnézést a törlést miatt..., véletlen volt.) Alena

      Törlés