2013. március 14., csütörtök

Sanyi? Márai úr!





Tolnay Klári sztorija 
Márai Sándorral

,,1945 tavaszán, nem emlékszem pontosan, vagy 1945 őszén mutatta be a Vígszínház Márai "Varázs" című darabját, amiben játszottam Ajtayval és Benkővel. És ő bejárt a próbákra. Akkor még kint volt Leányfalun, azt hiszem, ő ott vészelte át Budapest ostromát, és onnan járt be biciklin. Majd később beköltözött, vissza a romos lakásába, azt hiszem, a Mikó utcában laktak. Onnan járt hajón Pestre. Akkor még nem volt híd, illetve volt az ún. Manci. A parlamentnél volt ez, egy pontonhíd, egy katonai pontonhíd, még csak ezen lehetett átjönni, de inkább katonák jöttek-mentek rajta. Ő hajón járt át. A próbákon mindig ott ült. Mindig közelebb kerültünk egymáshoz, a darabról beszélgetve stb. Aminek a vége az lett, hogy én egy csodálatos feltekintéssel - nem is szerelem volt ez részemről, hanem mint mikor a növendék a tanárjába azt hiszi, hogy szerelmes, mert olyan csodálatosnak tartja, vagy az egyetemi hallgató a professzorba. És őbenne valóban volt egy ilyen távolságtartás. Szívem szerint legszívesebben Márai úrnak szólítottam volna, mert az, hogy Sándor, sose jött ki a számon, és elképzelhetetlennek tartom azt is, hogy őt valaki Sanyizta. Lehetetlen. Ő Márai úr volt. Az úrnak nem az uralkodó minőségében, hanem a gentleman, az úriemberség... Nem beszélve arról, hogy állandóan kalocsnit hordott, mindig nála volt egy esernyő és mindig oktatott. Aztán meghívott sokszor ebédre. Akkoriban fűtetlen, hideg lakásban laktunk, egy menekült lakásban. Budáról menekültünk át Pestre. Ki is voltam éhezve. Meghívott nagyon gyakran próbák után ebédre, ahol nagyon kedvesen oktatott engem. Tőle tanultam tisztelni és ismerni Krúdyt, Thomas Mannt. Irodalmi pletykákat mesélt nekem. Ismerte az összes pesti kávéházat, de kedvenc helye a Múzeum Kávéház volt. Mindig elmondta, hogy ebben a sarokban Szekfű Gyula kivel vitatkozott mi fölött és a másik sarokban melyik író kivel veszekedett. Nagyon szerette az Országház kávéházat, a Centrált. Elmondta, hogy Karinthy melyik asztalnál ült, csellengett jobbra-balra. Én azt hittem, hogy részéről is ez egy tanítóbácsis vonzódás, aztán kiderült, hogy ez tévedés volt. Bizony ő begurult ebbe a dologba. Finoman fejezve ki magam.,,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése